2012. december 29., szombat

Az Ölyvek hétvégéje

Vagy inkább az enyém? Nem is tudom. De inkább kezdem az elejétől. Korábbi írásomban már részleteztem az ölyves lest, hogyan is készült. Nos, eljött az idő a használatára. Már egy ideje rendszeresen vittem ki a leshez ragadozó madaraknak vonzó eleséget. A környéket jól ismerve tudtam, hogy tudok ölyveket fotózni. Érdekes mód a rendszeres eleség kihordása során se jött a les elé ölyv, viszont a hús minden alkalommal elfogyott. Abba bíztam, hogy egy róka lehet a kis tolvaj, de rá kellett jönnöm, inkább a közelben kóborló macska. Kis trükk alkalmazása vált szükségessé. Cseréplécből egy két méter magas "T" fát szögeltem össze és a húst erre tettem. Na most jöhet a macska, gondoltam. Megint eltelt jó néhány nap, de ölyv nem száll a les elé. Pár száz méteres távolságból lehetett őket látni ezért gondoltam türelmesen várok. Több alkalommal is fél és egész napot kint ültem hiába. A jó időre fogva gondoltam nincs szükségük az álltam kitett eleségre, hisz a természetben is találnak rágcsálókat. Egy állatkereskedésben én is vettem egyet, hátha jobban ízlik nekik az élő csali. Sajnos ezt is a macska vitte el. Az időjárás jelentés szerint nagy hóesés várható aminek megörültem. A hó meg is jót, de időm nem volt ki menni a lesbe. Már olvadni kezdett amikor sikerült kijutnom, és láss csodát, megjelentek a várt madarak. Sajnos napfény nem volt, így nekem tetsző képeket nem sikerült csinálni az első nap. Nem aggódtam miatta, hisz még csak most kezdtem el a szezont. Amikor csak tudtam, mentem ki, és mindig volt kint ölyv. Későbbi alkalommal a nap is kisütött. Többségében habitus képeket csináltam, ezek a madarak nem szeretnek verekedni, maximum csak távolabb. Madarak számát tekintve hat példány van a les előtt, ami várakozásomat felülmúlja. Mivel a szezon most kezdődött, remélem tudok olyan képet csinálni amit már nagyon szeretnék. Miért az ölyvek hétvégéje? Táplálékot biztosítok nekik, ami ebben a zord időjárásban jól jön nekik, de az én hétvégém is mert, tudom fotózni őket. Addig is egy kis ízelítő az eddigiekről.

















9 megjegyzés:

  1. Hát akkor itt is nagy elismerés. Szerintem "brutál" kezdet. Alig várom a közös fotózást! Addig is jó fényeket! Barátsággal: Tomi

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jók lettek a képek, az első 3 mindent visz nálam. Nem hiába a hét fotója az egyik! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Krisztián. Igyekszek a legjobbat kihozni ebből a lesből, hisz mi tudja meddig tart a szezon.

    VálaszTörlés
  4. Nagy gratula,mind a projekthez,mind a fotókhoz,és persze a hét képéhez!

    VálaszTörlés
  5. Először is gratulálok, korábban láttam azt a fotót az oldalon.
    Fantasztikusan szép ez a sorozat. Kellemes színvilág, szépen elmosott, homogén környezet. További sok sikert kívánok.
    Üdv, Miklós

    VálaszTörlés