2012. június 1., péntek

Szikkasztó leshely és a gulipánok

Korábbi írásomban azt nyilatkoztam, hogy a gólyatöcsök vannak többségben ebben a térségben.




Ha helyzet közben megváltozott. Bár a töcsök nem mentek el, inkább a gulipánok jöttek. A leshely előtti szigeten 15 gulipán fészket és öt gólyatöcs fészket számoltunk Balla Tihamér fotós barátommal. A többi szigeten meg se számoltuk a fészkeket, pedig vannak még. Érdekes a helyzet, mert ezek a fészkek úgy épültek meg, hogy a leshelybe heti négy - öt alkalommal jártunk. Vagy Én, vagy valaki más. Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy leshely látogatása során nem voltunk zavaró tényezők számukra. Ennek én kimondottan örülök, mert a fészkekben tojások is vannak, és ha jól számolom, akkor 1-2 héten belül kikelnek a fiókák. Bevallom, őszintén, várom a kis fiókákat, már csak azért is, mert még sose láttam élőben gólyatöcs vagy gulipán fiókákat. A szűkös fészkelő hely miatt a revír harc szinte mindennapos, bár ezekről a harcokról nem tudtam jó minőségű képeket csinálni. Viszont volt szerencsém fotózni a gulipánok násztáncát, párzását.

Mivel még nem láttam, nagy élmény volt nekem. A hely érdekessége az, hogy mintha a Barátok közt című sorozatot nézném. Küszvágó csér, gulipán, gólyatöcs, piroslábú cankó, kis lile és még sorolhatnám a szereplőket. A helyszűkében van itt veszekedés, szerelem, szomszéd bosszantása, barátság, stb. tehát mint a sorozatban.





Következő blogomban a gyurgyalag lesz a fő téma. Ha valakit ez is érdekel, szívesen várom vissza az oldalamra, hisz a természetfotózásban nincs két egyforma nap.