2012. augusztus 23., csütörtök

Fekete gólyák: gyülekező !!!

A minap meglátogattam az itatós leshelyemet. Vittem a szokásos vizet utánpótlásra. Állandó vendégeim jöttek is, de igazán jó akciós képet nem sikerült csinálnom. A kevés fény miatt nem tudtam gyors záridőt beállítani. Fel is adtam, nem szenvedek tovább. Szándékomban volt egy vizes élőhely felkutatása. Itt korábban bakcsókat fedeztem fel, de még nem volt időm jobban felmérni a terepet. Meg is látogattam ezt a helyet. Reménykedtem, hátha akad egy két szárnyas. A területre érve sajnálatosan tapasztaltam, hogy ez a tó szinte teljesen ki van száradva, sőt madár sincs. Gondoltam, ha már idejöttem, jobban körülnézzek, hisz gyerekkoromban itt rendszeresen horgásztam kárászra,keszegre. Beljebb is mentem és nagy csodálkozásomra egy nagy csapat fekete gólyát zavartam meg, úgy hogy még nem is láttak csak a zörgésemet hallották. Ha már megzavartam őket, csak megnézem,hogy honnan szálltak fel. Kijutottam egy kis tisztásra és a vízen megzavartam a többi madarat akaratom ellenére. Eszembe jutott, hogy be kellene sátrazni a vízparton és másnap hajnalban ki jönni. A sátrat öt perc alatt felállítottam, majd be ültem hátha szerencsém lesz. Pár perc múlva jöttek is vissza. Szombat délután vasárnap és a következő hét péntekig minden reggel hajnalban kimentem fotózni erre a helyre. Mindig volt fekete gólya, szürke gém, kis kócsag, nagy kócsag, és egy-két fehér gólya. Íme itt az eredmény. Sajnos egyik napról a másikra eltűntek a madarak, a halak elfogytak ezért nem volt miért maradniuk.















2 megjegyzés:

  1. Karesz! Gratula, ez egy klassz sorozat! Nekem nagyon tetszenek a képek, sajnálom, hogy én csak a végére értem ki, nem baj majd legközelebb...
    Gyönyörű fotóóók!!!

    VálaszTörlés
  2. Hát sajnálom, hogy nem jött összze neked, nem gondoltam volna. Szombatra el fogyott a hal és így a madarakis. Vasárnap még volt egy szürke gém. Tihamér emelőhálózott halait vadászta. Üdv

    VálaszTörlés