Itatós les bérlő

Szegedről Pestre költöztem már vagy másfél éve. Az okát most nem ecsetelném. Viszont a bevált fotós leseimet és fotós helyeket kénytelen voltam hátra hagyni. Itt Pesten nincs semmi információm merre is menjek. Próbálok segítséget kérni az itteni fotósoktól, de inkább nem kapok. Viszont azért nem maradok támogatás nélkül. Egy itatós lest kaptam használatra egy barátomtól. Ezt neki azt hiszem, sose fogom tudni meg hálálni. Most töltöm a második telem ebbe a lesbe. Az etetési szezon már nagyban tart. Feltöltve a megfelelő táplálékkal. Madarak is vannak szép számmal. Az első télen nagyon sok szén cinke, kék cinke és barát cinke látogatta meg a helyet. Jól elszórakoztattak. Ölyvek a kitett húsra nem jönnek, amikor ott vagyok, de mindig elfogy a nekik kitett táplálék. Még egy telet adok nekik, gondoltam akkor. Ez most el is jött. Már a második alkalommal vagyok kint és már itt is vannak. Négy éhes ölyv előttem és dézsmálják a kitett csali kaját. Végül is nekik hoztam. Sajnos egyből a kajára mentek. A beszállókat nem használják, pedig jó fények vannak.

Az Ölyveken kívül rendszeres vendégek a Szajkók, Közép fakopáncsok, Nagy fakopáncsok, Csuszka és Fakusz. Ritkább fajok ezen a helyen a Meggyvágók, Fenyő rigók, Ökörszem, Őszapó, Tengelic, Vörösbegy, Balkáni gerle, Karvaly.

Összességében ez az itató nagyon jó helyen van, legalább is a fajokat tekintve. Őszi időben még a színek is nagyon jók. Most pont ezen dolgozok. Adott a jó hely, adott a madár, már csak ott kell, hogy legyek, amikor süt a nap. Remélem, idén összejön az a kép, ami a fejemben már meg van.

Tisztelt Uram, köszönöm, hogy használhatom a fotós lesed.

Falko projekt

Helyismeret híján kénytelen voltam autóba ülni és kocsikázni napokig. Olyan is volt, hogy a pusztában csak kóborolva kerestem a fotós témát. Ezek az utak csak a hiábavalót mutatták. Az üzemanyag fogyott, cipőm talpa kopott, de kép nem készült. Mondjuk ezt annyira nem bántam. Ha másra nem is, de arra jók voltak ezek az utak, hogy a lelki világom valamelyest helyre álljon. Lehet ez a verzió olcsóbb, mint egy dili doki.

A túrák alatt igyekeztem felmérni a terepet. Volt, hogy be is sátraztam olyan helyre ahol több napon keresztül ludakat láttam. Persze amikor ott voltam a sátorban már nem oda jöttek. Lehet, ezek idomítottak voltak.

Már kezdtem feladni a reményt, amikor Vörös vércse odúkat véltem felfedezni egy kis facsoporton. Gondoltam egy próbát megér. Leültem a közelben és vártam. Az idő jó volt, a nap magasban járt. Pár perc múlva meg is jelent egy Vércse, kicsit később egy másik. Két pár repült ide – oda. Ebben az időben úgy gondoltam a fiókáikat etetik ilyen lelkesen.

Legközelebb már egyenest ide jöttem, figyelni a madarakat. Ezt még egyszer megtettem és a következő nap már felkészülve jöttem erre a helyre.

A negyedik nap nem akartam egész nap kint ülni a sátorban, inkább úgy terveztem, hogy a naplementés fényeket csípem el. Már kora délután ki értem, gondoltam hozzá kell szokniuk az új terepi tárgynak. Beültem a sátorba, közbe az állványra tettem a felszerelésem. Úgy gondoltam mindent előkészítettem, felkészültem, így hát nem volt más dolgom, csak várni türelemmel. Egy- két óra kellet mire egy Vércsét megláthattam, de nem aggódtam. Még egy óra kellett, míg olyan pozícióba került a madár, hogy fotózni is tudtam. Aznap még egyszer visszarepült, úgy, hogy fotózni tudjam. Közbe a nap le is ment, így összepakoltam és haza mentem.

Ötödik nap már vagy két héttel később jött össze. De a madarak még ott voltak, az idő jó volt, így hát a helyem is a pusztában volt. Ezen a napon is tudtam Őket fotózni, bár csak egyszer.

Ezen kívül még pár napot voltam kint, és már nem volt olyan jó, mint az első kettő. Valamiért elpártoltak tőlem a madarak. Összességében nincs okom panaszra, lett néhány olyan képem, amit teljesen magaménak tudhatom.