Réti a les elött

Vendég fotóssal voltam a lesben. Sajnos a rövid tél vége felé voltunk már, így alig volt mozgás előttünk. A madarak jöttek de nem táplálkozni. A les felett a fán pihentek, nézelődtek. Fotós társam Nagy Edit kb 10 percenként mondta, hogy jön egy madár. Több óra elteltével már nem is figyeltem rá, tudtam, nem a leshez jön a madár. Egyszer mégis megnéztem mit is lát. Hát nem egy rétisas szállt le a lestől jobbra egy árokba? Csak a fejét láttam amint kinéztem. Mondtam Editnek, hogy ez nem Ölyv, ez sas. Egy-két perc múlva jobbra el is szállt, legalább is azt hittük. Kinéztem, csak úgy a les jobb oldalára és lám ott a sas, de amint szóltam Editnek már el is repült a pár száz méterre lévő fára. Ott pihent vagy fél órát, majd egyszer csak elindult, szólt Edit. Én idegesen kerestem a keresőbe, de nem találtam egy darabig. A torkomban dobogott a szívem. Ez a nagy madár elindult felénk és a lestől kb 30 méterre lehuppant. Mindketten exponáltunk, kattogtak a gépek. Szerencsénkre ott maradt pár percig így nem csak röpképet sikerült csinálni. Az élmény felejthetetlen, saját építésű lesből sikerült fotózni Rétisast. Igaz a fények nem a legjobbak voltak, kicsit messze is volt a madár de szerintem sosem fogom el felejteni.